A nyolcvanas években a házi kolbászkészítés nem egyszerűen munka volt, hanem egyfajta tudományos kísérlet, amelynek soha nem volt kontrollcsoportja. A hús nem mindig volt hús, néha inkább filozófiai állásfoglalás, a fokhagyma mennyiségét pedig kizárólag a Béla hangulata határozta meg, aki egyszer sem csinálta ugyanúgy, mégis mindig ő volt a szakértő.
A benzines kolbásztöltö rendszeresen beköpte a gyertyát és megállt. Az elönye a kétütemü kolbásztöltönek az volt hogy a füstöléshez sem kellett már külön begyújtani a füstlöbe elég volt csak bevezetni a 2 ütemü füstjét.
A készterméket soha nem kóstolták meg aznap, mert „annak érnie kell”. Hogy mit, azt senki nem tudta pontosan. A kolbász a kamrában lógott, a család pedig abban a hitben élt, hogy ez így teljesen normális volt a nyolcvanas években — és valószínűleg az is volt.
Üdv, Icu